Az emelt ágyás teret ad a természet kibontakozásának

Az emelt ágyás teret ad a természet kibontakozásának

A fémek természetben előforduló erőforrások, megmunkálás és használat után másodlagos nyersanyagként, sok-sok életcikluson keresztül jelen vannak, így ebben a körforgásban rendkívül hosszú az élettartama. Sokszor észre sem vesszük, hogy mennyire szervesen jelen van, beilleszkedik a fém az életünkbe. De tulajdonképpen nem is az anyag a lényeg, hanem az a fontos, ami megvalósul általa. A fém csak egy eszköz és ezen az eszközön keresztül valósulhat meg a cél.

És mi lehet ez a cél?

  • Visszahozzuk a zöld felületeket a városokba
  • Olyan tereket alkossunk, ami pozitív hatást gyakorol a használókra mentálisan és fizikailag is
 
A fémek hogyan szolgálják a természetet?
 
Felhasználásukkal készített emelt ágyás rendszerekkel olyan felületekre is tudunk zöldfelületet megvalósítani, ahol nem áll rendelkezésünkre ültetési mélység. Városi környezetben a beépítettség növekedésével szűkülnek a zöldfelületek kialakításának lehetőségei, ami városaink túlmelegedéséhez, hőszigetek kialakulásához vezet. Többek között a magas ágyás rendszerek lehetőséget biztosítanak arra, hogy gyorsan, esztétikusan és fenntartható módon helyezhessünk el növényeket közterületeken, teraszokon vagy tetőteraszokon.  
Az emelt ágyás rendszereken kívül meg kell említeni továbbá a szabadon álló növénytartókat, illetve az azokból kiinduló, zöldfalak kialakítására alkalmas növényfuttató paneleket és rendszereket is. A fémekkel sok esetben olyan felületeken is megoldható a zöldítés, ahol más anyaghasználattal nem, vagy nehezen lehet dolgozni. 

Környezettudatos tervezés

  • fenntarthatóság: a fémből készült emelt ágyás rendszereknek rendkívül hosszú az élettartamuk
  • könnyen tisztíthatók, a tulajdonosok részéről nem igényelnek állagmegóvást
  • újrahasznosítható alapanyagok: rozsdamentes acél, corten acél
  • tudatos tervezéssel a hulladék és a környezetterhelés minimalizálható
  • a helyszíni szerelésnél por és zajmentes száraz szerelés történik
  • magyarországi gyártás, lokális beszállítók 
Emelt ágyás rendszer

Szabadság a forma, elhelyezés és funkciók tekintetében 

Akár konyhakerti növényeink, akár dísznövények számára is választjuk az emelt ágyás rendszereket, forma, anyaghasználat és megjelenés tekintetében is nagy szabadságunk van.  A rendszer kialakítása ugyanakkor alkalmas a csepegtető rendszer csöveinek és a LED megvilágítás vezetékeinek észrevétlen elhelyezésére is. Teraszra, tetőteraszra a rendszerek kialakíthatók oly módon is,  hogy a vízszigetelés megóvása mellett lehetőség legyen a pontos szintek meghatározására.

A bal oldalon látható, megvalósult projektünk egy corten acélból készült emelt ágyás rendszer, mely egy korábbi, fából készült konyhakerti ágyásrendszer kiváltására szolgál.

Emelt ágyás rendszer LED

A tetőteraszok beépítése manapság nem merül ki néhány dézsás növényben és egy ülőgarnitúrában. Sok tervező alkalmazza a porfestett rozsdamentes acélból készült emelt ágyásokat ezen a területen.  Az ágyások gyönyörű vizuális élményt nyújtanak, és alkalmasak komplett közösségi, vagy intim élettér kialakításához is. Az emelt ágyás rendszerek tökéletes életteret nyújtanak a tetőterasz növényeinek.

Az emelt ágyások kiegészítőjeként építhető lebegő- vagy teli padok segítségével, izgalmasan megvilágítható felületekkel és konyha pultrendszerrel a legkisebb zug is könnyedén és praktikusan kihasználható a tetőteraszon. 

Sok esetben merül fel igényként a megrendelők részéről, hogy a rendelkezésre álló tér pontosan kihasználásra kerüljön egységes szín és formavilággal, mégis különböző funkciókkal, melyre az alábbi és az InnoSteel Design Gourmet portfólió rendszereivel egyedi és izgalmas válaszokat tudunk adni. 

A fenti projektek tervezésében és megvalósításában az alábbi tervezők voltak a partnereink:

Chwala Gábor, Barack-Virág Kft, HARCH design and build Kft.